Önzőek vagyunk. Talán ez egy alapvető emberi tulajdonság, ami az idők folyamán teljesen beleivódott a DNS-ünkbe. Sokunk erőteljesen igyekszik ezt a rossz adottságot a legminimálisabb szintre csökkenteni, kinőni; a többiek észre se veszik. Néhányszor szembesítik őket, aztán leesik a tantusz, majd elfelejtik. Akárcsak egy körforgása.
Önzőek vagyunk, mert csak magunkra figyelünk. Annyira kétségbeesettül próbáljuk magunkat a másik szemében tökéletesnek láttatni, hogy nem is vesszük észre a másikat. Nem vesszük észre amit mond, mert csak azzal törődünk, hogy ami a mi szánkat elhagyja, a legjobb legyen. Hogy észrevegyenek. Ennek következtében csupán annyit érünk el, hogy elbeszélünk a másik mellett. Mint két lökött tyúk, akik mondják a magukét, időt sem hagyva a másiknak, hogy befejezze mondandóját. Jóban lesznek azután? Emlékezni fog valamelyikük arra, hogy mit mondott a másik? Szerintem nem. (Ez egy nagyon erős hasonlat volt). Szomorú. És a nagy, mély beszélgetésből csak egy átlagos semmitmondó dolog lesz, amire nem emlékszik az ember, amire nem mondja azt, hogy hiányzik, bárcsak megint beszélnénk. Túlságosan akarunk számítani, ahelyett, hogy csak elengedve magunkat, saját mivoltunkat adnánk.
Önzőek vagyunk, mert csak a saját problémánkra koncentrálunk, mert ami nekünk van nagyobb és fájdalmasabb, mint a másiké. Persze, igazunk van, mert mindig és mindig a sajátunk a legrosszabb. De engedjük el ezt a 'gondolatot', és ahelyett hogy csukott szemmel befele tekintenénk, kinyitnánk őket és észrevennék a másik embertársunkat. Kérdezzük meg mi a baj, de ne azért hogy az egyik fülünkön beengedjük, a másikon meg ki, hanem hogy megpróbáljunk neki segíteni. Olykor elég az is, ha elmondhatja valakinek, de néha tényleg, teljesen, odatéve magunkat mellette kell lennünk és támogatnunk. Eközben észreveszed, hogy nem veszed észre a saját gondodat. És talán, ha nem vagy annyira önző belátod, hogy nem csak te buktál el, és lehet, hogy más ezt rosszabbul éli meg. Megfeledkezel a sok rosszal ami történt veled legutóbb, és azt azt követő kétségbeesettséggel egybefont tehetetlenségre, miként nem tudod hogyan tovább és ekkor jön az a heuréka pillanat, mikor megtalálod a választ minden olyan fel-nem-tett kérdésre, ami az őrületbe kergetett. Vagy egyszerűen továbblépsz.
Önzőek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk ellene semmit.
__________
x és x
Szerelmes lettem a számba, és ezek a gondolatok már kiakartak jönni.
Keresd az összefüggést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése